Ápolatlannak hat, szúr, öregít, beleragad a spagetti. Bár a borosta talán még sosem volt ennyire menő, a nők általában viszolyognak a nagyobb szakállaktól. Csakhogy a férfiakat ez nem nagyon érdekli.
Húszas éveim derekán elhatároztam, hogy 33 éves koromban szakállt fogok növeszteni. Nem afféle piperkőc, borotvával igazgatott d’artagnanos kompozíciót, hanem igazi buja szőrerdőt. Naivan úgy gondoltam, hogy a krisztusi korhoz egy akkor még beláthatatlan bölcsesség és gazdag élettapasztalat társul majd, amivel szépen harmonizál majd a büszkén viselt raszputyinos szakáll (és addigra talán az arcszőröm is megerősödik annyira, hogy ne csak egy idétlen macskabajusz és néhány rőt szőrpamacs virítson az arcomon). Elhatározásomat az a meggyőződésem is erősítette, hogy akinek ilyen komoly szakálla van, az bizonyára rejteget valamit a világ elől, ez a titokzatosság pedig módfelett imponált.
 |
Fotó: The Picture Desk / Gianni Dagli Orti |
Raszputyin, az „őrült pap”
Borzalmas, undorító csak nézni is, de hozzáérni biztosan kibírhatatlan.
Bár igazán bölcsebb, vagy nagy titkok ismerője 33 éves koromra sem lettem, a projekthez azért tartottam (volna) magam, ám hogy a szőrzetem elég acélos-e a nagy vállalkozáshoz, az azóta sem derült ki. Amikor ugyanis közöltem a tervemet a párommal, ő azzal a lendülettel elő is húzott egy-két olyan hatásos érvet, amitől rögvest le is jöttem erről az egész szakálltémáról.
Megfigyelésem szerint a szőkéknek kevésbé válik be a szakállviselet, mint a sötét hajúaknak.
Nálam magabiztosabb férfiakat azonban nem olyan könnyű eltéríteni a szándékaiktól. Elég bekapcsolni a tévét, végiglapozni egy magazint, vagy kimenni az utcára, hogy megállapítsuk: a szakáll egyre jobban divatba jön, és bár a hétköznapi többség általában próbál igazodni valamilyen bevett fazonhoz, a legsikeresebb csúcsegyedek hajlamosak szinte bármit megengedni maguknak, illetve az arcuknak.
A borosta szexi, a szakáll nem esztétikus, öregít, és nem akarnék hozzábújni. A bajusz pedig akkora tévedés, hogy eláll a szavam.
Erre a jelenségre hívta fel a figyelmet a minap a New York Post szerzője, Andrea Peyser is, aki ahelyett, hogy üdvözölte volna a szőrök vadregényes virágzását, felszólította Hollywood férfisztárjait, hogy térjenek végre észhez, és szabaduljanak meg a szakálluktól.
Jajj, nekem nem jön be, és egyre nagyobb divat :(
Az újságírónő úgy érzi, a fesztiválok vörös szőnyegeitől kezdve a New York-i hipsztertanyákig mindenhol elhanyagolt szakállakba ütközik, és visszasírja Jimmy Stewart vagy Gary Cooper fényesre borotvált állcsúcsát. Szerinte sokan alighanem a férfiasságukat akarják kifejezni a sűrű szakállukkal, de a macsó imázs helyett inkább csak azt érik el, hogy úgy néznek ki, mint egy terrorista vagy egy hajléktalan. A publicista nem kisebb idolokat von kérdőre szerinte tűrhetetlen szakálluk miatt, mint a börtönszökevényhez hasonlított Bradley Cooper,
|
Fotó: Getty Images / Larry Busacca |
a Lincoln-reklámban rikító szőrdzsungellel sokkoló Matthew McConaughey,
vagy a két filmje között az utóbbi időben rendre elpocakosodó, a télapójelleget egy bumfordi szakállal kiteljesítő Leonardo DiCaprio.
|
Fotó: Getty Images / Andrew Burton |
Szerintem, ha a faszi alapból nem a meztelencsiga típus, és szép dús szakálla van, az vonzó lehet. Főleg, ha rendesen karbantartja. Matthew McConaughey például nem ilyen, rajta látszik, hogy neki max. a borosta a jó, és ez a kossuthosodás annyira nem pálya. A lényeg a karbantartás, borbéllyal igazítás és az egyenletes szőrnövekedés.
MERT MEGTEHETEM
„Ne őrüljetek meg, srácok, a szakálltól nem tűnik soványabbnak az arcotok, csak rondább lesz” – próbál eloszlatni egy tévhitet Peyser, majd idéz egy tévés szereplőkkel foglalkozó stylistot, Oksana Pidhorekyjt, aki osztozik a viszolygásában: „Nézem ezeket az alapjában vonzó férfiakat a túlnőtt szakállaikkal, és azt kérdezem magamban tőlük: mit művelsz?”
Általában nem tetszik, mert ételmorzsás-maradékos lesz könnyen, továbbá nem komfortos csókolózáskor, és a legtöbb férfit mintha öregítené.
De van ennek a szakálldolognak egy másik, az ízlésbeli kérdéseken túlmutató gender vonatkozása is. Peyser szerint az elburjánzott szakáll az ételmaradékokon túl hímsoviniszta üzenetet hordoz: túl fontos vagyok ahhoz, hogy tekintettel legyek arra, ha a csókjaimmal kidörzsölöm az érzékeny bőrödet.
|
Az éppen szakállasodni készülő borostánál nincs rosszabb. Borzalmasan szúr. A testes, hosszú szakállat sem szeretem, mert valahogy mindig arra asszociálok, hogy azon megakadnak az éppen elfogyasztott sör, üdítő, tej cseppjei (harmatozik a szakáll), és ami még rosszabb: nem esik le róla a spagetti. Mindettől függetlenül szakállpárti vagyok, közepesszakáll-párti. Mert ez még egy olyan dolog, ami nekünk nincs, nektek meg van, és ettől érdekes.
TÉNYLEG ENNYIRE GYŰLÖLIK A NŐK SZAKÁLLAKAT?
Hogy árnyaltabb képet kapjunk, megkérdeztük a szakállügyben a VS és testvéroldalunk, a We Love Budapest női munkatársait. A kéttucatnyi válaszból úgy tűnik, ebben az esetben is a megfelelő mértéken áll vagy bukik minden: bár a jól fejlett borostát majdnem mindenki szexinek találja, és többeknek a karbantartott, ápolt szakállak ellen sincs kifogásuk, az elburjánzott rengetegtől szinte minden kolléganőnk ódzkodik, borzongásukra pedig számos okot fel tudnak sorolni (lásd a kiemelt idézeteket.)
A nagy szakáll nem tetszik, elrejti az állat, amorf és öregít. Nem sármos, hanem nagypapás.
Hogy az általános elutasítás dacára miért szabadultak el mégis a bozontos szakállak? A válasz valószínűleg abban a közismert tézisben keresendő, hogy a divatot mindig is a férfiak diktálták, függetlenül attól, hogy az éppen milyen áldozatokat követelt a másik nemtől.
A fűzőtől a sokszor nyilvános megszégyenüléshez vezető szépészeti beavatkozásokig és különféle evészavarokig számtalan borzalmon mentek már keresztül nők tömegei, csak hogy megfeleljenek a férfiízlést tükröző szépségideálnak.
|
Fotó: AFP / SEBASTIEN BOZON |
És bár a divatszakmában paradigmaváltásként és a feminista forradalom fontos állomásaként ünnepeljük, hogy ma már a magazinokban és a kifutókon sem csupán alultáplált, tökéletes bőrű modellekkel lehet találkozni, egy szőrős lábú vagy hónaljú nőt a legkevésbé sem tolerál a közvélekedés. Márpedig valahol ez lenne analóg azzal a kényelemmel és szabadsággal, amit a férfiaknak biztosít a korlátok nélküli szakállviselet.
Csak akkor, ha ápolt, nem lógnak belőle kósza szálak, jól „fésült”, satöbbi. Plusz karaktert ad az arcnak, férfias, és jól megy hozzá a kockás ing.
SZAKÁLLADÓ ÉS KÉNYSZERBOROTVÁLÁS
Nem mindig tombolt ekkora liberalizmus az arcszőrzet megválasztásában, 1689-ben például Nagy Péter orosz cár 50 rubeles adót vetett ki a – mai szemmel kifejezetten hosszú – szakállukhoz ragaszkodó férfiakra. Az uralkodónak ugyanis eltökélt szándéka volt, hogy birodalmában meghonosítsa a nyugati kultúrát, ennek volt az egyik eszköze a szakállak megsarcolása. Aki – például vallási okokból – inkább az adó megfizetését választotta a megnyiratkozás helyett, az egy érmével tudta igazolni az illeték lerovását, ennek hiányában a hatóságok kényszerborotválásnak vetették alá a renitenseket az út menti ellenőrzések során.
Ne felejtsük el azonban: a szőr növekedését a legfontosabb nemi hormon, a tesztoszteron stimulálja, így különböző előfordulásai sokakban valóban a férfiasság érzetét erősítik. Ráadásul a történelem során talán még sosem volt ekkora megosztottság a férfiszőr megítélésében, mint napjainkban: míg az arcszőr a reneszánszát éli, a mell-, hónalj-, a láb- vagy a fanszőrzetet illetően is több táborra szakadt a társadalom.
Ebben a felfordulásban pedig a jelentősebb szakállaknak is megvannak a maguk – női – rajongói. Csak a házi felmérésünkben is akadt olyan kolléganő, aki egyenesen szakállfetisisztának vallotta magát, egy másik pedig kifejezetten zokon vette, amikor társa ideiglenesen megfosztotta az otthonos fészektől.
